Vezető tisztségviselők
(Nevük és beosztásuk előzetes értesítés nélkül, önkényesen változhat)
Króner Antal
Nagykövet
Életrajz:
Gyerekként látta meg a napvilágot valamikor a múlt század közepén. Fritzmayer Evelin hőlégballon versenyző és Króner Gerzson hanglemez-egyenesítő gyeremeke. Eredetileg Fleischwohner Arisztidnak anyakönyvezték, de egyes szemtanúk eskü alatt tett vallomása szerint az újszülött másnap erősen ittas állapotban besétált a Királyi Anyakönyvi Hivatalba és egy LUGER P8-as revolverrel a kezében a névváltoztatási kérelem elfogadása mellett érvelt.
Diákéveit a bolgár Gjirokastër városában lévő Ívhegesztő Technikum és Nagybani Piac műintézményben töltötte, ahol sikeres nemzetközi ívhegesztő vizsgát tett. A vizsga napján tudta csak meg, hogy az ívhegesztés során a hegesztendő fémek megolvadnak, és ezen felismerés következtében még aznap öngyilkosságot kísérelt meg szolgálati fegyverével, amelyet végül környezete megakadályozott. Azonban ez olyan mértékű sérüléseket okozott benne, hogy az “ív” szó hallatán mindannyiszor összeomlott. 1983 november 18-án Ives Montand-ot a Pčre-Lachaise temetőben tartott sanzonelőadása közben érte Krónar Antal fegyveréből a halálos golyó. A népszerű francia énekes-színésznek a keresztneve miatt kellett mártírhalált halnia.
Ezután Krónar Antal politikai menedékjogot kért Iránban, ahonnan következő évben egy barlanghamisítási ügy miatt kellett sebtében távoznia.
Érdeklődése ezt követően fordult a lejárt szavatosságú bébi tápszerek iránt. Speciális eljárást fejlesztett ki a lejárati idő meghamisítására, és ezáltal néhány év alatt dúsgazdag üzletember lett belőle. Egyébként ezen eljárásáért később kémiai Nóbel díjat kapott, bár a Nóbel díj oklevél eredetiségét többen kétségbe vonták, miután a hivatalos díjazotti névsorban nem szerepelt, de ő ezt azzal magyarázta, hogy a bizottság több tagjai is disszociatív amnéziában szenvedett, erről később szakkönyvet is publikált (Michael D. Kopelman- Antony Kroner: Disorders of memory. Brain, Vol. 125, No. 10, 2152-2190, October 1992), bár ennek eredetiségét is többen kétségbe vonták.
Később teljes vagyonát elvesztette a Rezső téren egy “Hier ist der rot, wo ist der rot” nevű quízjátékban.
Idős korában a közélet felé fordul, számos humanitárius szervezet elnőkségében láthatjuk, de csak rövidebb ideig, mert méltatlan támadások érik ezen szervezetek vagyonának elsikkasztásával kapcsolatban.
Időközben “G” típusú átvilágításon esett át, mely során a gyomrában két darab emésztetlen ezüst gyertyatartót és egy Fling Béla nevére kiállított útlevelet találtak.
Jelenleg a Bizánci Nagykövetség nagyköveti posztját tölti be saját maga legnagyobb megelégedésére.
Az átvilágítás teljes jegyzőkönyvét alább mellékeljük.
Króner Antal (ügyszám: 001/2015, végezte: belügy, kirendelt megfigyelő: Von Ularter her Alkéry Hajnalka nyug. rendr. százds.):
Normális lefutású, ép nyelőcső és ép cardia. Retrovesioban ép viszonyok. Nyálkahártya nyugodt.
Télen gyakorta mutatkozik nagykabátban, sál előfordul.
Icterus cyanosis nincs.
Magas koleszterin szint, gyorshajtásra hajlamos jobbláb izomzat (javaslatunk felvágottak, vörös húsok kerülése, tojás heti 1-3, reggelente evőkanálnyi szezámmag és/vagy zabkorpa, továbbá az előírt sebességkorlátozások betartása).
Fiorentina-Lazio 2-1, egyes.
Bankkártya típusa: Arany Bulla, PIN kód: 1222.
IQ teszt: kiértékelés alatt. Nemzetbiztonsági kockázat kizárt, esténként kétszer mos fogat (nagyőrlő – molaris – pulpakamrája hiányos. Ejnye, Nagykövet úr!).
Tihanyi Géza
Belügy-, külügyminiszter, van páncélszekrénye
Életrajz:
Tihanyi Géza (és Endre) 1957 – (Endre † 1973)
Tihanyi Géza és ikertestvére Endre egy különös véletlen folytán ugyanazon a napon látták meg a napvilágot. A két fiúgyermek akár két tojás. Tihanyi Géza és ikertestvére egy dologban különbözött csak: Géza hónalja egy Bizánc alakú anyajegyet rejtett. A két bizánci csöppséget gyakorlatilag nagynénjük, Frámer Margit nevelte, tőlük tanultak meg zongorázni és a híres bizánci cseresznye-lekvár elkészítésének csínját-bínját is Margit néni adta át nekik. A kicsik szabadidejükben gyakorta lógtak a vaitupu-i régi gázgyár elhagyatott épületében (ma ballonkabát üzem).
Endre a hivatásos bérlakatos iskolát követően szinte azonnal az etióp gyíkbőr importban keresett megélhetést. Sajnálatos módón hamar a család fekete báránya lett, az argentín rendőrség például kottahamisításért körözte. 1973-ban Endrét holtan találták az epsoni derbyn, máig tisztázatlan körülmények között. Gyilkosa (vagy gyilkosai) a Kaya Ibrahim nevet tetoválták a mellkasára, tévesen (vagy szándékosan?) „ch”-val írva a nevet. Ennek hátteréről mit sem tudunk, csupán sejtések vannak arról, hogy a szczecini szabadkőművesek (wolny murarz) által körülményes módon pénzelt liechtensteini titkosszolgálat, a “Tod in der Leber” (továbbiakban TDL) áldozata lett; állítólag Endre volt az egyetlen, aki tudta, ki ölte meg Kennedyt. Egyes vélekedések szerint azért, mert ő tette (noha igaz, hogy a gyilkosság időpontjában mindössze 6 esztendős volt, az is tény, hogy akik ismerték rosszcsont, vásott kölyökként jellemezték és a jegyzőkönyvekből kiderül, hogy egyetlen bizánci tanú sem látta Endrét 1963. november 22-én Vaitupu környéken. Ha hozzávesszük, hogy a Vaitupu-Dallas repülőút nem több két és fél óránál, nem csodálom, ha az Önök fantáziája is meglódul.)
Géza tehetségesebb volt testvérénél, bár az ital már kora gyermekkorában kikezdte a szervezetét. Eleinte Margit néni tudta nélkül a cseresznye-lekvár befőzés idején kezdett pálinka lepárlásba és a titokban készült itallal hígította az esti lefekvés előtt kapott meleg kecsketejet. Innen egyenes út vezetett az alkoholizmusba. Ugyanakkor nyitott maradt az egyéb izmusok irányába, úgymint imperializmus, impresszionizmus és autizmus. Atlétikus (más szóval „izmus”) alakata miatta a sportba menekült, a sportpályán ismerkedett meg egyetlen szerelmével Aragóniai Katalin leszármazottjával, aki Bizáncban bújkált üldözői elöl. A szomorú frigyből egyetlen gyermek, Frigyes született. A kis Frigyest hétévésen a kertben megtámadták a gyilkos bizánci lepkék (brutus lepidoptera bizancer): az attak után a kisfiú élete végéig csak dadogva tudta kimondani a „játszótér” szót. Az alkohol, a politikai üldöztetés, testvérének kegyetlen halála és a kisfia betegsége a külképviseletek világába üldözte Gézát; Japán, San Marino és Izland után került a magyarországi nagykövetséghez, ahol a világon egyedülálló módon a kül- és belpolitikai ügyekért is felelős. Kedvenc magyar étele a paprikás csirke, de gyakran látják a panyolai lepárlók gőzében is.
báró Töttössy Eduárd
Pénzügy, kották, teljhatalom
Életrajz:
folyamatban…
Dr. Óhn
Egészségügyi, boráßati (mostantól így kell írni) és sárkányrepülési, macska-sterilizálási miniszter
Életrajz:
folyamatban...
Drótos Tóth
Távközlés, kárpittisztítás, vízügy (akvárium szivárgás vizsgálatok) és a biósavanyúságok minisztere
Életrajz:
folyamatban…
Sammelnspender Sigismund
Demogógiai tárca, a sznobizmus és az aquafitness területe
Életrajz:
folyamatban…
Dr. Ifj. Dr. Gáz Rezső
miniszter, alkotmánybeera, Szüzesség és Hanglemezegyenesítés Központi Minisztériuma
Életrajz helyett…
Tisztelt Elnök úr, tisztelt Tettestársak!
Ha a Coriolis-erő összes deriváltját is figyelembe vesszük, még éppen belül vagyok az Elnök Úr által szabott nyolc napos határidőn, így időben (és térben) tudom jelezni, hogy bokros és bozótos tehendőim (sic!) nem tették lehetővé a kért ön- és közéletrajz elvárt minőségű elkészítését.
A keletkező tátongó űr enyhítésére alant részleteket közlök egy velem készült történelmi jelentőségű TV-interjúból.
Kartársi üdvözlettel:
Dr. Ifj. Dr. Gáz Rezső
Részletek a neves politikussal és ismert közéleti személyiséggel 2016. áprilisában készült televízió-interjúból:
[…]
RIPorter: Vágjunk hát a közepébe! A tavalyi, Közép-kelet Mozambiki Év Emberévé történt megválasztása után panaszok érkeztek, hogy a díjátadó ünnepség helyszínéül választott szállodában a szállóvendégek elöl hagyott értékesebb apró tárgyai rendre eltűntek, és ezen tárgyak jelentős része előkerült az ön nagy számú csomagjának valamelyikéből. Ugyanitt a személyzet panaszkodott arra is, hogy ön nemre és korra való tekintet nélkül rendszeresen molesztálta őket, és a legtöbbjüket meg is fenyegette, hogy az egész családjukat zöldre festi, ha erről említést mernek tenni valahol. Kíván nyilatkozni ebben az ügyben?
Dr.Ifj.Dr.G.R.: Nem.
[…]
RIPorter: A Sweitzer Allgemeine Zeitung októberi számában Rudolf Hering professzor, a híres politológiai szaktekintély az ön politikai pályafutásával kapcsolatos eszmefuttatásában önt „abszolút mértékben haszontalan, mindenfajta erkölcstől és gátlástól mentes, romlott, tehetségtelen, opportunista disznó”-ként aposztrofálja, és az ön nemzetközi porondon közszájon forgó megítélése alapján biztosra veszi, hogy ön, ahogy írja, „nyom nélkül el fog tűnni a történelem süllyesztőjében, vagy valamelyik ócska kupi szemétlerakójában találják meg fülek nélkül”. Nem zavarja az ezekből a sorokból is jól kiolvashatóan negatív megítélése?
Dr.Ifj.Dr.G.R.: Nem.
[…]
RIPorter: Kíván valamit hozzáfűzni némely rokonának idén januári eltűnésének körülményeiről szóló pletykákhoz? Állítólag egy szaharai törzsnek megpróbálta kilenc kecskéért eladni felesége nagyszüleit, de a törzs megsajnálta a szerencsétlen öregeket, és elállt a vásárlástól, mielőtt ön becsomagolta és postára adta volna őket.
Dr.Ifj.Dr.G.R.: Nem.
[…]
A műsor az azóta megszűnt OctoPlus kubai regionális kábeltévén egyetlen egyszer került levetítésre. Másnap a teljes stábot tragikus baleset érte: az egyetlen szemtanú szerint az ebédlő felé vezető úton hirtelen minden előzetes jel nélkül banán illatú köddé foszlottak. Az egyetlen szemtanú az éppen akkor teljesen véletlenül arra járó meginterjúvolt volt.